Köszöntünk a blogon!
Ha vendégként belépsz, hozzászólhatsz a cikkekhez!
Login:
Password:

Független Újságírók Szövetsége

FŐOLDAL BELÉPÉS

2010 Sep 03 Hilda ::

Dr. Drábik János:Miért van szükség a Független Újságírók Szövetségére?
2010-06-26

A magyar közéletnek szüksége van olyan független véleményformálásra, amely nem kötődik pártpolitikához, de elkötelezett a magyar nemzet, a magyar társadalom alapvető szükségletei, érdekei és értékei mellett. Szükség van olyan etikus nézőpontra, amely tiszteletben tartja az emberi jogokat, és következetesen síkra száll az olyan politikai szabadságjogok mellett, mint a minden szabad polgárt megillető sajtó- és szólásszabadság, valamint a gyülekezési és egyesülési szabadság.


A Független Újságírók Szövetsége tehát azt tűzte ki maga elé, hogy az etikus értékeket képviselő közvélemény formálók megszervezője és érdekeinek védelmezője legyen. Ebben az irányban fejti ki szervező és oktató tevékenységét, amelyet már másfél évtizede sikeresen folytat. Miután független, alulról szerveződő szövetségről van szó, anyagi támogatásban semmilyen szervezet részéről sem részesült és részesül. Kizárólag a tagok által befizetett szerény díjakból fedezi működési kiadásait, ezért ez a szervezet még rendkívül törékeny, mert szervezeti erősödését a minimálisnál is kevesebb pénzügyi forrásai megakadályozzák.

 

Azért tud mégis sikeresen működni, mert vannak erkölcsileg elkötelezett tagjai, akik önzetlen és áldozatos munkával támogatják. Már önmagában az is hatalmas eredmény, hogy ilyen nehéz körülmények között fenn tudott maradni. Ebben döntő szerepe van a FÚSZ  irányítóinak, akik valamennyien lelkiismeretes munkájukat anyagi juttatás nélkül, társadalmi munkában végzik. E

kiváló emberek közül is kiemelkedik áldozatos munkájával, tehetségével, kitartásával és mindenek előtt erkölcsi tisztaságával a FÚSZ alapítója és  elnöke, Gyöngyösi Zsuzsanna.

 

Ugyanez vonatkozik a FÚSZ által indított újságíró iskolában tanító tanárokra is, ahol én is tartok előadásokat, s ahol a tanárok felkészültségükkel, műveltségükkel, szakmai tudásukkal emelik a képzés színvonalát. E tanárok egy része  szintén anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzi feladatát, legfeljebb költségeik térítését rendezi a FÚSZ.

 

Az utóbbi időben mindazok, akik valamilyen okból ellenzik egy ilyen pártoktól független, és kizárólag az univerzális erkölcs normáinak, valamint a magyar nemzet egészének elkötelezett újságíró közösségnek a létezését, elsősorban Gyöngyösi Zsuzsannát támadják a legváltozatosabb rágalmakkal és eszközökkel. Miután a FÚSZ-nak immáron több éve tagja, később pedig az elnökség tagja is vagyok, alkalmam volt közelebbről megismerni a FÚSZ munkáját, és ebben a Gyöngyösi Zsuzsanna vezetésével működő elnökség tevékenységét.

 

Látva azt az erős akaratot és szilárd jellemet, amit munkája során Gyöngyösi Zsuzsanna tanúsított, arra késztetett, hogy nehéz munkáját a rendelkezésemre álló kevés szabadidőm dacára a lehetőséghez mérten támogassam.

Meggyőződtem arról, hogy műveltségben, tudásban és szervezési képességben is Gyöngyösi Zsuzsanna kiválóan alkalmas arra, hogy a FÚSZ elnöke legyen. Ezért magam is, amikor választásokra került sor, egyértelműen őrá adtam szavazatomat, a FÚSZ tagjainak és Küldötteinek elsöprő többségével együtt.

 

Megdöbbent és szomorúsággal tölt el, hogy ennek a kiváló embernek, aki ilyen értékes munkát végez, méltatlan ellenfelei támadtak.

Nem tudom felmérni, hogy ellenséges indulataiknak valójában melyek az igazi motívumai. Milyen céljuk lehet azzal, hogy szétverjék a FÚSZ-t, és lejárassák annak elnökét. Az idő majd erre is megadja a választ. Addig is azonban minden nemzetének elkötelezett tollforgatónak, aki vállalta, hogy a Független Újságírók Szövetségének tagja legyen, erkölcsi kötelessége, hogy kiálljon Gyöngyösi Zsuzsanna mellett, és tegyen meg mindent, hogy a Független Újságírók Szövetsége fennmaradhasson, és még sikeresebben tölthesse be az elkövetkező évtizedben hivatását.

 

Úgy gondolom, hogy az új politikai légkörben, amely az ország irányítását végzi, vagy abban részt vesz, a FÚSZ-ra nagyobb szükség van, mint valaha. 

 

Tisztelettel és barátsággal a FÚSZ valamennyi tagjának és a Független Újságírók Szövetsége támogatóinak. 

 

           Dr. Drábik János

Független Újságírók Szövetségének
              Elnökségi tagja
 

 

Olvasva: 0   Hozzászólás(3) »

Fejér Tamás: A FÚSZ elnökségének válasza a gyalázkodóknak
2010-06-23

  No, vegyük csak sorra…
Napjainkban összehangolt, névtelen támadások érik szövetségünket. Tényleg már csak a mi gyalázásunk a feladat? Már a "kutyakérdés" is megoldott? Nem hátrálhatunk, válaszolnunk kell!!! 


Néhány névtelen, egyéni sérelmei miatt gyalázkodó a FÚSZ egyik oldalán. Nevezzük őket senkiknek (niemand). Hátulról támadnak, lovagiatlan, erkölcstelen módra, legfeljebb fél információkból mondják a „Tutit”. Legázolnának mindent; igazságot, becsületet, tényeket. 

- Ha nem tetszett a tanítás, miért ült bent egyikőjük a tandíj kifizetése nélkül is az órákon? 

- Másikuk, az összes tanítási órán olyannyira elmerült magán-beszélgetéseiben, hogy azt sem hallotta meg, amint folyamatosan kérték, menjen ki, ne zavarja az előadást. Hogyan is tudott így odafigyelni a „kritizált” előadásokra? 

- A harmadik rágalmazó mindösszesen kettő, vagy három alkalommal jelent meg az egész tanítási évben. Mindaddig imádta a FÚSZ-t, de leginkább Zsuzsa asszonyt, akit naponta hat-nyolc órán keresztül „boldogított” MSN beszélgetéseivel, feltartva munkájában. Elnökasszony pedig egyik kezében a telefonnal, másikkal munkáját végezve türelmesen végig hallgatta, milyen híres ember ő. Ám kiderült, elmondottainak százada sem igaz. A szövetséget csupán arra akarta felhasználni, hogy rajta keresztül eltüntesse az interneten róla közzé tett leleplező, tényekkel alátámasztott cikket, ami tényszerűen ír hazugságairól. 

- Netán az a hiteles gyalázkodó, aki elhagyva pénztárcáját, utóbb saját társait gyanúsította meg annak ellopásával? Aki az előadásokról felvett videót összemontírozta?
 
- Vagy az, aki lépten-nyomon nemzeti érzelmeiről papolt, miközben szolgálta a „másik” oldalt, s aki még saját maga által aláírt, hiteles (eredeti) dokumentum megléte mellett sem átallott a rendőrségen jegyzőkönyvbe hazudni? 

- Vagy annak hiteles szavait kellene tisztességes embereknek elhinni, aki egy általános iskolában már tanult dolgozatot sem képes megírni önállóan, és plagizál? 

- Esetleg annak, aki nagy nyilvánosság előtt történt negatív viselkedésével lejáratta magát, s éppen Zsuzsa asszony próbálta mentegetni, hogy a tisztességén esett folt halványodjon? Vajon mit szólna hozzá, ha akik jelen voltunk, annak a napnak a történéseit mi is közzétennénk, mert az valóban igaz volt! 

Miért nem tanultak ezek az emberek tisztességet Máriától, Katalintól, Zoltántól, Beától, Barnától, Imrétől és Zsuzsától? 

A másik oldalon lelkes, „névtelennek”, titulált, a trendi sajtóban alig publikáló MAGYAR (és nem magyarkodó) emberek. Ők büszkék a friss újságíró oklevelükre. Megdolgoztak érte, most már meg akarnak felelni a FÚSZ-ban megkapott, - legyünk őszinték - megelőlegezett bizalomnak. 

Mondd, Te kiket választanál? 

A sikeres, jó hangulatú vizsga után a FÚSZ tagságot megerősítő nyilatkozatot, az akkor már ismert, (igaztalan) vádak ellenére, - e rágalmazók egy részének kivételével - a jelenlévők valamennyien aláírták. 

Egy ország kormányzásához elég KÉTHARMAD. Az arány ezúttal jóval több volt! A felbujtók, gyalázkodók, rágalmazók még az ünnepünkön is serényen munkálkodtak. Valamennyijükről tudjuk, kik ők. 

Látjátok, még ez sem jött be… 

Azoknak szól ez az összeállítás, akik büszkék FÚSZ tagságukra, akik örülnek a szép elismerésnek, akik meg fogják szolgálni az előzetes elismerést. A lapító fanyalgók pedig reszkessenek, az árulóknak csak rövid ideig jut elismerés, vagy baksis! Ezt is megtanulhatták volna az általuk leköpködött „szenespincében”. Válaszoljunk az általunk megismert mocskolódás (hasonló tartalommal több is van) egy részére: 

01. „Garancia a tagdíj befizetéséig” 
Csak a FÚSZ-nál lehet a befizetéssel várni, akár az oklevél átvétele utánig is. Elég egy rövid megjegyzés, megértik. Senkit nem a pénze szerint értékelnek.

02.„valójában egy nyíregyházi rokkant-nyugdíjas” 
Az elnökünket, Zsuzsát valóban nem mi tartjuk el! Persze, azt csak gazemberek tartják bűnnek, ha ennek ellenére, a FÚSZ munkái mellett gondoskodik magáról, kétkezi munkával tartja fenn magát. Minősíteni pedig azt szavakkal nem lehet, aki valakinek a betegségére utalva gyalázkodik.

03. „nyomtatott lapokban sem ír” 
Vádaskodók, ti melyikben írtok? Ő (a mi Elnökasszonyunk) viszont színvonalas honlapokon, évente kiadott könyvekben és a Leleplező rovatában biztosít nektek is helyet. Saját írásait a korábbi években már lehetett olvasni a Magyarország, az Új Magyarország, a Népbarát stb. újságokban. Előbb utána kellett volna járni, mert különben szégyellni fogjátok megalapozatlan mocskolódásotokat. 

04. „pénzeket kaszált a BBC-től, aztán halljuk, hogy még angolul se tud!” 
Tudjátok a BBC-nek egykoron volt magyar nyelvű adása is. A Szabad Európa rádión nemzedékek nőttek fel. Őrizték azt a lángot, amelyet még nektek sem fog sikerülni kioltani. Egyébként más nyelvek is léteznek az angolon kívül.

05. „a helyesírással bizony nagyon hadilábon áll, a beszédének pedig néha még értelme sincs” 
Ti persze mindig „schlagfertigek” vagytok, családi tragédiák, betegségek, és súlyos problémák súlya alatt is. Manipuláltatok!!! Gyalázatos módon. Egy rosszullét határán – súlyos tüdő astmája van, ami miatt nehezen veszi a levegőt - kimondott 3 ööö-t, harmincszor vágtatok be. Primitív és aljas módszer. Az újságíró iskolánkban nem ezt tanították. Tudjátok, a paparazzikat bizonyos körök átmenetileg megjutalmazzák ugyan, de a nyilvánosság előtt elfordulnak tőlük. Egyébként több oldalas írásnál bárkinél előfordul gépelési hiba… 

06. „A szervezet tablóin szereplő hírességek csak „légyfogók”.
Ez sem igaz. Ezeket a hírességeket, megismerhettük, kollégákként tegezhettük, kapcsolatunk ma is élő. Csupán ez a lehetőség sokkal többet ér, mint a tandíj. Celebek persze nem jöttek, de ezeket inkább a kereskedelmi televíziókban keressétek. 

07. „Az iskolában tanít az elnök két nagylánya, veje.” 
És milyen jól, szeretettel, felkészülten és barátsággal! A vizsgákon követeltek, kihozták belőlünk, amit csak lehetett, eredményünket előlegként adták. Ezt vissza fogjuk fizetni, persze csak azok, akik megértettük a kódolt üzeneteket is. 

08. „a tárgyhoz annyi köze van, hogy a főiskolán tanult róla” 
Konziliné, Edit Tanárnőt tisztelet illeti. Felkészülten csiszolta a kezébe került (legyünk őszinték, nem mindig) csiszolatlan gyémántokat. Mindemellett e tárgy tanítása éppen azért került be az előadások közé, mert különösen nektek bőven lenne mit elsajátítani belőle!

09. „A FÚSZ egyik alelnökéről kiderült, hogy III/III-as ügynök,” 
Ne féljetek kimondani, ő Tőke Péter. A magyar sajtó egyik emblematikus alakja (REFORM, és a BLIKK alapító főszerkesztője, az ESTI HÍRLAP utolsó főszerkesztője, valamint a LELEPLEZŐ főszerkesztője,) szerepénél fogva aláírt egy papírt, amelynek létezését sohasem tagadta. De mi az a III/III? Nézzetek alaposabban utána és annak is mit tett, főként annak, kikről jelentett a Tanár Úr! Ezt az eredményt hozzátok nyilvánosságra, addig is sokunk számára Dr. Drábik János Tanár Úr elismerő véleménye a perdöntő. 

10. „a másik elnökségi tagról, hogy lopás gyanújába keveredett” 
Lásd Moldova György (ő persze nem FÚSZ tag) kabátlopásról szóló értekezését. Megint nem írjátok le a nevét, meg sem kérdezitek az Alelnökasszonyt, pedig ott volt a vizsgán. Hallgattassék meg a másik fél is. Újságíró etika: elégtelen.

11. „Az elnök állítja, hogy a FÚSZ 831 tagú és a 2009. aug. 1-i közgyűlésén megjelent a tagok 95%-a.” 
Ez sem így igaz. Elnökasszony mindig is azt mondta, hogy a szervezetbe 831-en léptek be fennállása óta. A küldöttgyűlésen részt vehetnek a tagok, és Elnökasszony hívott is mindenkit. Szabadon döntött mindenki, hogy eljön-e. A küldöttek  95 %-ban, és a lehetőséggel megáldott tagok jelen voltak. Szemtanúként jól emlékszem, hogy még éjfél után is jóval többen voltunk, mint 20-25-en. Sikeres rendezvény volt, többek között az ilyen alkalmakon lehet és kell is a jó szándékú kritikákat megbeszélni. Elnökasszony valamennyi küldöttnek a kezébe adta a gazdasági elszámolást, és egyéb dokumentumokat, azt mindenki szabadon áttekinthette, mi több, haza is vihette. 

12. „Ugyanilyen gyanúsak a szervezet anyagi ügyei is!” 

Ez „munkásságotok” legsötétebb, legaljasabb része. Szervezetünk és az Elnökasszony e tekintetben minden esetben nyitott könyv. Zsuzsa kéretlenül is részletes anyagokat készít, sokszorosítja, mindenkinek odaadja, elmagyarázza, talán a kelleténél többször is. 

A gazdálkodás tisztaságához kétség nem férhet. Jóval több a költség, mint a bevétel. Valaki kipótolja, nem fosztogat! Az a valaki Elnökasszony, családja támogatásával! 
Osztogat, nagyon is gyakran a sajátjából!
 

Megszolgáltuk, megérdemeltük? 

Mindig megkaptuk befizetéseink és teljesítményünk ellenértékét. Díszes kivitelű okiratokat, sütit, italt, jutalomkönyvet. Láthattuk, hogy minden, önzetlenül, értünk történik. Ha ennél is többet szeretnénk, tegyünk többet érte. 

13. „pénzadományért könyörög a szervezet megmentésére” 
Tudjátok, aljas emberek - a jog mögé bújva - elérték, hogy a FÚSZ-nak, kamatokkal együtt másfél millió Ft-ot kell kifizetnie vétlenül, egy a honlapra felkerült olvasói levél miatt. A felelős - ma még - csak gyanusított. 

A mostani rágalmazók is erről az egyre inkább beijedő, ősi tőről fakadnak! 
Az aggódó szeretet nem könyörgés. Meg kell menteni a FÚSZ-t, s akinek ez fontos már megtette, amit tehetett. Csak az elbukásért lihegők nem, a gyalázkodók és a vádaskodók. 
Mi a célotok? 
Rossz hírem van, nem nyerhettek, kis közösségünk bár nélkületek, de megerősödve folytatja útját! 

14. „Vissza a tandíjat!” 
Vagyunk jó néhányan, akik nem kérjük vissza. Ti kérjétek, de előbb tárjátok fel a személyeteket! Mi hálásan megköszönjük az oktatás során velünk való törődést és figyelmet. Az oktatás nem volt hibátlan, ahogyan sehol sem az. Voltak előadók, akiknek az előadásait szerettük, voltak akikét kevésbé. Mégis büszkék vagyunk a megtett útra, s a megszerzett ismereteinkre, amit tőlünk már nem vehet el senki. Sőt az összességében kialakult jó érzésünket sem! 

Az igaztalan támadások hatására még jobban összefogunk és még több értéket teremtünk. Mi töretlenül hiszünk a szeretet és az igazság erejében, és az igazság mellettünk van, nem néhány alaptalan gyalázkodó mögött, akik egyéni sérelmeik miatt a legaljasabb módszerekhez folyamodtak. 

   A Független Újságírók Szövetségének
                  Elnöksége nevében:

Botz Domonkos
Dancsok Zoltán
Dr.Drábik János
Fejér  Tamás
Galambos Tibor
Dr.Gordán Ildikó
Ökrös Attila
Sárosi Zoltán
Szilágyi János
Tőke Péter
Dr.Virág Ildikó
Zatrok László

Olvasva: 0   Hozzászólás(29) »

1  2   .......    >>  
2010© Független Újságírók Szövetsége